Celine Dion: „A nyilvánosság előtt küzdöttem”

 

Az énekesnő mindenre képes volt, hogy bővüljön a család – félelmeiről, kétségeiről, a lombikprogramról őszintén beszélt az egész világ előtt.

 

„Én vágtam el a köldökzsinórt. Első látásra megszerettem a fiaimat, mindent megtennék értük, annyira oda vagyok értük” – adta hírül boldogságát a világnak Celine Dion férje, Rene Angelil, amikor tavaly októberben megszülettek iker fiaik: Nelson és Eddie. A babák koraszülöttként jöttek a világra, császármetszéssel. A 43 éves Celine-nek és férjének akkor már volt egy 9 éves, Rene-Charles nevű fia, ám a házaspár további gyermekekre vágyott. Talán ők sem sejtették, hogy a nagy családért hosszú évekig kell majd harcolniuk…

„Soha nem adom fel!”

A pár 1999-ben vett részt először lombikprogramban, Angelil torokrák kezelése után. Az orvosok szerint nagyon szerencsések voltak, hogy rögtön az első beavatkozás sikeres volt, és megfogant Rene-Charles, akit emiatt csodababaként tartanak számon. Az ikrekkel azonban már koránt sem volt ilyen egyszerű a helyzet: a sikeres terhességig hat IVF kezelésen, azaz lombikprogramon mentek keresztül, Celine háromszor is elvetélt ezidő alatt. Az énekesnő ekkoriban is őszintén nyilatkozott tapasztalatairól, a hormoninjekciók miatti gyötrelmeiről. „Mindennap magamnak adom be az injekciókat. A combjaim be vannak dagadva, ráadásul mindkettő csupa kék-zöld folt, a mélyre hatoló tűszúrásoktól. Ez az egész procedúra maximálisan igénybe vesz, de nem akarom, hogy az emberek sajnálkozzanak” – nyilatkozta egy magazinban, majd később, a sokadik vetélés után úgy fogalmazott: „soha nem adom fel, de most kimerültem, testileg és lelkileg is.” Párok ezreihez hasonlóan ők is megbolondultak a várakozásban mint mondták: a lottózáshoz hasonlatos furcsa érzés volt újra és újra a két csíkra várni. Celine annak is tudatában volt, hogy az évek előrehaladtával kockázatosabbá vált a terhesség és a szülés is, de mindvégig hittek abban, hogy érdemes újra és újra próbálkozniuk. A sztárnak egyébként 12 testvére van, ő maga is mindig nagycsaládot akart, és úgy érezte: képtelen megbirkózni a sikertelenséggel. „Van, hogy minden ok nélkül kitör belőlem a sírás” – mesélte őszintén, és azt is elárulta az interjúban, hogy önmagától soha, csakis orvosi utasításra adta volna fel a próbálkozásokat.

Elkeserítő érzés

2009 augusztusában a lapok megírták, hogy Celine terhes, novemberben viszont már arról cikkeztek, hogy elvetélt. Később az énekesnő bevallotta, terhessége első heteiben valóban elveszítette babáját, és bár nem állt szándékában titkolózni, nem volt ereje szétkürtölni a szomorú hírt. A médiafelhajtást nehezen viselte, ráadásul akkoriban naponta olvasta-hallotta valamelyik médiumból, hogy Celine várandós, nem várandós, várandós, nem várandós. Később mesélte csak el, mit érzett, amikor hosszú évek után sikerült a beültetés, a magzat azonban nem maradt meg „Idegesítő, elkeserítő érzés… Borzalmas csalódás, hiszen mindent jól csinálsz, óvatos vagy, pihensz, aztán derült égből villámcsapásként sújt rád a rossz hír, te pedig csak egyfolytában azt kérdezed magadtól: miért? Potyogtak a könnyeink, de azt is megfogadtuk egymásnak, hogy addig próbálkozunk, amíg egyszer csak sikerülni fog.”

Kilenc hónap aggodalom

2010 elején Celine újra teherbe esett, a pár pedig úszott a boldogságban, mert kiderült: ikreket várnak. Angelil májusban, amikor már túl voltak az első három hónapon, így nyilatkozott: „Teljesen el vagyunk ragadtatva - egy babát vártunk, a feleségem azonban két életet is hord a szíve alatt. Dupla áldás ez számunkra.” Nem meglepő, hogy a pár végigaggódta a kilenc hónapot, és alig várta a rendszeres orvosi ellenőrzéseket, sőt ahogy Celine utólag elmesélte: egyedül a nőgyógyásza bíztatásában hitt, csak ő tudta eloszlatni a kételyeit, és megnyugtatni: minden rendben van a babákkal. „Minden héten ultrahangra jártam, hogy halljam a szívdobogásukat.” Olyan sokat pihent, amennyit csak tudott, csökkentette koncertjei számát. Akkoriban úgy nyilatkozott: „majdhogynem semmit sem csinálok. Ha kell, addig a napig ágyban maradok, amíg a babák meg nem születnek. Semmi sem fontosabb annál, hogy világra hozzam őket, és mindannyian egészségesek legyünk.” Szerencsére mára már teljesült az énekesnő kívánsága, háromgyermekes családanyagként éli boldog mindennapjait.

 

 


Legújabb lapszámunk

Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu

Megrendelés itt!

Hirdetés

Legfrissebb cikkek

  • Amit a lombikprogramról tudni kell
    Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:…
  • Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
    Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés…
  • Nem esek teherbe - hibás vagyok?
    A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…

Legnépszerűbb cikkeink

  • A nagy pillanat - az ovuláció jelei
    Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs…
  • Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
    Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!  
  • Egy fontos hormon: a sárgatest
      Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…

Keresés

Hírlevél

Regisztráljon hírlevelünkre, és minden hónapban érdekes cikkajánlókról, eseményekről tájékoztatjuk!

Partnereink

Medion Kiadó Kft. Minden jog fenntartva