Biztonságos, jótékony hatású mozgásforma, lelki ráhangolódás a másállapotra, és felkészülés a szülésre. Ez a kismamahastánc.
A „hagyományos” hastánc erőteljes lökései és csípőmozdulatai helyett a kismamahastáncban lassú, lágy, nőies, „vizes” mozgások, csípőkörök- és nyolcasok kapnak főszerepet. A táncolás átmozgat, javítja a kondíciót, felkészíti a hasizmokat a terhesség alatti fokozott igénybevételre, gátvédelemre, valamint a helyes testtartás gyakorlásával elkerülhető a hát- és derékfájás. A pocaklakónak is remek kikapcsolódást jelent, ráadásul a „vizes” alapú, harmonikus csípőmozdulatok fejlesztik a baba egyensúlyérzékét. A tánc, a zene, az együttlét teljesen összehangolja anyát és magzatát: együtt érzékelik a kellemes zenét és a lágy mozdulatokat, együtt olvadnak bele a ringó állapotba. Az anya megfigyelheti, hogy gyermeke milyen zenére lesz nyugodt, vagy épp feszült, illetve, hogy mely mozdulatok késztetik játékra odabent. Saját testünk jelzései mellett már akkor megismerhetjük gyermekünk óhaját-sóhaját is, mielőtt kibújna. Vajúdásnál rengeteget segít majd ez a sok apró jelzés – a szülő nő tudja majd, hogyan, mire mozogjon, ami mindkettőjüknek jó érzést adhat.
A kismamahastáncot bármely egészséges várandós, terhessége bármelyik szakaszában elkezdheti, a veszélyeztetett terhesek számára azonban nem javasolt. Csak olyan mozdulatokat szabad végezni, ami jólesik, azaz, ha feszül a has, vagy kellemetlen egy mozdulat, inkább el kell kerülni.
Igen, a terhesség alatt végzett röntgenvizsgálat általában biztonságos, a kockázata rendkívül csekély. A legtöbb röntgenvizsgálat – a karokról, a lábakról, a fejről, a fogazatról vagy a mellkasról – a nemi szerveket nem szokta sugárzásnak kitenni, a szórt sugárzás megakadályozása érdekében pedig ólmozott kötény és gallér viselhető. A diagnosztikus röntgenvizsgálat tipikus sugárdózisa még a hasüreg vagy a medence esetén sem jár kockázattal!
A röntgenvizsgálat előtt szólni kell az orvosnak a terhességről. A körülményektől függően olyan képalkotó vizsgálatot is végezhetnek, amely nem jár sugárzással, például az ultrahang vagy az MRI. A diagnosztikus röntgenvizsgálaton vett részt, mielőtt megtudta volna, hogy állapotos, ne felejtse el, hogy az esetleges kockázat rendkívül csekély. Ha sugárkezelésen vesz részt valamilyen egészségügyi probléma miatt, a kockázatok jelentősebbek lehetnek.
Forrás: WEBbeteg
Erre leginkább a vízben jól oldódó magnéziumsók a legalkalmasabbak, azok közül is legjobb választás a magnézium-laktát, amely a Magne B6 egyik fő hatóanyaga, és amelyből minimum nyolcszor annyit hasznosít a szervezet, mint a magnézium-oxidból. Így a feltüntetett magnéziumtartalom jelentős része valóban hasznosítható a szervezet számára, míg a B6-vitamin segíti a magnézium sejtekbe való bejutását. Miért van minderre szükség? Mert a terhesség és szoptatás idején akár 50%-kal is megemelkedhet a napi magnézium szükséglet. Mivel a várandósság alatti magnéziumpótlás jól jön, ha például koraszülés fenyeget, fontos, hogy pocakosan is biztosítsuk szervezetünk megfelelő magnézium-ellátottságát.
A fogápolás elhanyagolása éppoly káros a termékenység szempontjából, mint a kövérség: átlagosan két hónappal késlelteti a teherbeesést, derült ki egy új vizsgálatból.
Egy svédországi meddőségi konferencián elhangzott előadás szerint a fogágybetegség hatására a teherbeesésig eltelt átlagos idő hét hónapra nő, szemben az átlagos öttel. Úgy gondolják, ennek oka a fogak körül kialakuló gyulladás, ami befolyásolja a szervezet egészséges működését. Köztudott, hogy a fogágybetegségeket összefüggésbe hozták a szívbetegségekkel, a 2-es típusú cukorbetegséggel, a vetélésekkel és a nem megfelelő spermaminőséggel is.
Ausztrál kutatók 3500 nőt ellenőriztek. A fogágybetegeknél emelkedett a vér gyulladásos markereinek az értéke is. „Mindezidáig nem vizsgálták a fogágybetegségek termékenységre gyakorolt hatásait, ez az első közlemény, mely azok terhességre gyakorolt hatásait vizsgálja” - mondta el Roger Hart, a Nyugat-Ausztráliai Egyetemprofesszora.
A terhességre készülő hölgyeknek ezentúl nemcsak a dohányzást és alkoholfogyasztást kell abbahagyniuk, hanem fogorvosukat is fel kell keresniük. Célszerű, ha testsúlyuk egészséges tartományba esik és plusz folsavat is juttatnak szervezetükbe. Ezzel Dr. Allan Pacey angol meddőségi szakember is egyetért. Úgy gondolják, a nyugati világban a lakosság 10 százaléka szenved súlyos fogágybetegségekben.
Medipress
A várandósság bármely időszakában elfogyasztott alkohol növeli a magzati alkoholos szindróma kialakulásának esélyét, ám ennek kockázata akkor a legnagyobb, ha az állapotos nő a terhesség első trimeszterének második felében iszik alkoholt - idézte amerikai kutatók megállapítását a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
A kritikus szakaszban naponta egy adag alkohol 25 százalékkal emeli az abnormális formájú ajkak kialakulásának valószínűségét, 12 százalékkal nagyobb az esélye, hogy az átlagosnál kisebb fejjel születik a magzat és 16 százalékkal nagyobb a kockázata a kis születési súlynak. Egyénenként változó, hogy mennyi ital hatására alakulnak ki a tünetek, ennek hátterét még nem ismerik pontosan a szakemberek. A befolyásoló tényezők között van az anya étrendje, testének zsírtartalma, valamint genetikai és környezeti hatások is.
Christina Chambers kutatásvezető, a Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint eredményük azt az álláspontot támasztja alá, hogy terhesség alatt nincs biztonságos mennyisége az alkoholnak, várandósságuk idején teljesen kerülniük kellene a nőknek az alkoholfogyasztást.
MTI
Végre sikerült: a terhességi teszt pozitív eredményt mutat! Most hogyan tovább?
Mi a teendő, hova kell menni, mit szabad enni, mit kell elkerülni, hogy a kisbabád egészségesen jöjjön világra? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat!
1. Jelentkezz be terhesgondozásra!
Ha természetesen fogant a baba, és jó egészségi állapotban vagy, az első konzultációt a terhesség hatodik hetére érdemes ütemezni. Ha viszont magas kockázati tényezőkkel nézel szembe, előfordulhat, hogy korábbi időpontot kapsz szakorvosodtól. A terhesség megállapítása után az orvos megméri a vérnyomásodat, a testsúlyodat és kiírja a szülés várható időpontját. Ezután elküld vér- és vizeletvizsgálatra, hogy tájékozódjon egészségi állapotodról. Ezekkel a vizsgálatokkal a babára veszélyes vírusokat is ki lehet szűrni. A szakorvos lejegyzi, milyen betegségek fordultak elő nálad és a családodban, majd kiír egy hüvelyi ultrahangot és megvizsgálja a magzat állapotát.
2. Tudasd az orvossal, hogy a megtermékenyítés eredményes volt!
Ha mesterséges megtermékenyítéssel estél teherbe, kezelőorvosod valószínűleg a terhesség első három hónapjában figyelemmel kíséri a terhességet. Rendszeresen végez ultrahang vizsgálatot, hogy meggyőződhessen a magzat megfelelő fejlődéséről. Elképzelhető, hogy a terhesség kezdeti szakaszában orvosságot vagy hormonkészítményeket ír fel a termékenységi problémától függően - a legtöbb IVF esetében ez progeszteronkezelést jelent. Amennyiben minden rendben zajlik, a továbbiakban saját választott szülész-nőgyógyászod kíséri végig a terhességet.
3. A gyógyszerekről konzultálj szakemberrel!
Bizonyos gyógyszerek várandósság alatti szedése árthat a fejlődő magzatnak - egyes pirulák (pl: pikkelysömörre, aknéra, magas vérnyomásra) születési rendellenességet okozhatnak vagy alacsony születési súlyt eredményezhetnek. Ideális esetben már fogamzás előtt konzultálnod kéne kezelőorvosoddal, hogy milyen gyógyszereket szedsz.
4. Szedj folsavat és magnéziumot!
Tanulmányok bizonyítják, hogy a folsav segít megelőzni a magzat agyi károsodásának és gerincvelő-rendellenességének kialakulását. Tanulmányok szerint, ha minden nő megfelelő mennyiségű folsavat szedne (0,4 mg/nap ) a fogamzás előtt és a terhesség első hónapjaiban, az idegcső-rendellenességgel születő babák száma 70%-kal csökkenne. A folsav számos ételben is megtalálható - spenót, lencse, bab, spárga, mogyoró, narancslé, TELJES KIŐRLÉSŰ kenyér, - tészta, jégsaláta és brokkoli - , ám a megfelelő mennyiségű napi bevitel érdekében biztonságosabb kismamáknak készült vitaminkészítményt szedni. A magnézium nélkülözhetetlen a magzat fejlődéséhez. A méh nyugalmi állapotával a magzat placentán át történő oxigén és tápanyag ellátásának is kedvez, ezáltal megelőzhető a magzat méhen belüli sorvadása, illetve a magnézium segít megelőzni a vetélést.
5. Ne egyél kettő helyett!
Bár valóban két embert kell táplálnod, ez azonban nem egyenlő a mértéktelen és meggondolatlan táplálkozással. Ha normál súlyban vagy várandósság előtt, optimális esetben kb. 9-12 kg-t hízhatsz a kilenc hónap alatt. A megfelelő kalciumbevitel a várandósság alatt kiemelkedő fontossággal bír, tehát próbálj olyan kalciumban gazdag ételeket fogyasztani, mint például a sajt és a joghurt, illetve az olajos magvak – de szedhetsz kalciumot tartalmazó étrendkiegészítőt is. Ha túlsúlyos vagy terhesség előtt, 6-10 kilónál többet lehetőleg ne szedj fel.
6. Kerüld bizonyos ételeket!
Vannak ételek, melyek zavart okozhatnak a magzat fejlődésében. A biztonság kedvéért kerüld azoknak a halaknak a fogyasztását, amelyek magas higanytartalommal rendelkeznek (cserepes hal, makréla, kardhal). Ami pedig a tonhalat illeti: hetente 170 grammnál többet lehetőség szerint ne egyél belőle. Kerüld a nyers hal, a nem teljesen átsült, vagy nyers húsok és a lágy tojás fogyasztását. A pasztörizálatlan, penészes sajtot, a gyümölcsleveket és tejet szintén érdemes elhagynod, vagy minimálisra csökkentened.
7. Csökkentsd a koffeinfogyasztást!
A túlzott koffeinbevitel növelheti a magzati vetélés kockázatát, ezért lehetőség szerint naponta maximum 300mg koffeint fogyassz. Ez a mennyiség kb. két csésze kávéban található, vagy két csésze fekete teában.
8.Kerüld az alkoholt!
Megoszlanak a vélemények – van, aki szerint időnként, 1-1 pohár alkohol nem károsítja a magzatot, a legtöbb szülész-nőgyógyász azonban azt javasolja: a kismama egyáltalán ne igyon alkoholt, mert – amint magyarázzák - fizikai és pszichikai születési károsodásokat okozhat az ital.
9. Kerüld a dohányzást és a drogot!
Ezek az egészségre ártalmas dolgok a babát sem kímélik. Születési rendellenességet, koraszülést, vetélést is okozhatnak . A nikotin miatt a baba kevesebb vért, ezzel együtt kevesebb oxigént és tápanyagot kap.
10. Vigyázz a vegyszerekkel!
Ne érintkezz közvetlen oldószerekkel, festékkel, hígítóval, rovar- és növényirtószerrel, és olyan kemikáliákkal sem, mint például a higany, a benzin és a formalin. Ezek a bőrön át felszívódva veszélyeztethetik a magzatot. A macskákat lehetőleg csak messziről szemléld, székletüktől pedig maradj távol, hogy a babára igen veszélyes toxoplazmosis-t messze elkerülhesd.
11. Végezz rendszeres testmozgást!
Ha fogamzás előtt is sportoltál, nyugodtan folytasd a testmozgást, de egyeztess kezelőorvosoddal, hogy kizárhasd a kockázati tényezőket. Ha amúgy egészséges vagy, az orvos valószínűleg javasolja majd a sétát, úszást, kevésbé dinamikus testmozgást, jógát. Ha eddig nem sportoltál, ne most állj neki a kemény edzéseknek, inkább csak laza testmozgást végezz.
12. Bízz az ösztöneidben!
Ha úgy érzed, hogy valami rosszat tesz a babának - akár a kezelőorvosod bíztatása ellenére is -, legyen ez bármely sport, vagy akár a reggeli kávé, akkor hagyd abba. Cselekedj úgy, hogy a tükörbe nézve elmondhasd, jól érzed magad, és a baba biztonságos fejlődését is szem előtt tartod.
„A magzat zenei nevelését már a születése előtt kilenc hónappal el kell kezdeni.” (Kodály Zoltán)
A MÁV Szimfonikus Zenekar művészeinek hangversenysorozata kismamáknak és az őket kísérő kispapák részére. A zenekar kifejezetten várandósoknak szóló hangversenyek szervez havonta egy alkalommal. Ennek lényege nem elsősorban a zenehallgatás, hanem a befogadás, a magzattal közös élményre hangolódás. A gyerek hallása már megszületése előtt kifejlődik, nem mindegy tehát, hogy az édesanya hogyan beszél hozzá, milyen zajok szűrődnek be hónapokon keresztül az anyaméhbe. Az anyák mindig is ösztönösen tudták, hogy a magzati korban hallottak kihatnak egész életünkre, ám mára orvostudományi, lélektani és pedagógiai vizsgálatok bizonyítják ennek az állításnak az igazát. A közös zenehallgatás a kismama és a magzat számára különleges élményt jelenthet!
Helyszín: Budapest, VIII. Múzeum utca 11. fszt. 6.
A MÁV Szimfonikus Zenekar próbaterme
Időpont: 17.30.
Jegyár: 800 Ft/fő
Időpontok: 2012. február 7., március 6., április 17. május 22.
További részletek:
Ahogy a baba a pocakban, úgy nő a tudásvágy is a kismamában. Munkakörülmények, folsav, terhességi rosszullét – sok kérdés, melyekre most itt a válasz!
A másállapot – nem véletlenül ez a neve – bizonyos dolgokat tiltólistára tesz, míg másokat előír. Az óvintézkedések nem csak lehetségesek, hanem egyenesen szükségesek a születendő baba érdekében. Ha már a fogamzás előtt módosítottunk életvitelünkön, valószínűleg nem sok változtatnivalónk maradt. Ha viszont előbb köszöntött be a gyermekáldás, mint ahogyan azt vártuk, a felmerülő kérdések kapcsán mielőbb tegyük meg a szükséges lépéseket.
1. Kilenc hónapig nem ihatok alkoholt?
Várandósság alatt egyértelműen kerülni kell a dohányzást és a drogfogyasztást. Ha problémát jelent a leszokás, forduljunk szakemberhez a kisbaba érdekében. Az alkohollal kapcsolatban megoszlanak a vélemények – van, aki szerint időnként egy pohár bor nem károsítja a magzatot, az orvosi kamarák és a legtöbb szülész-nőgyógyász azonban a teljes absztinenciát javasolja.
2. Szedhetem-e a gyógyszereimet?
Amennyiben rendszeresen szedünk vényköteles vagy akár vény nélkül kapható gyógyszereket, legyen az gyomorpirula, allergia elleni tabletta vagy orrcsepp, kérjük ki szülész-nőgyógyász és azon kezelőorvosunk véleményét, aki azt a gyógyszert felírta, hogy ezek megengedettek-e a várandósság alatt? Ugyanez vonatkozik a gyógynövényekből készült és az étrend kiegészítő készítményekre is!
3. Szerezzek be terhességi vitamint?
Igen, ez nagyon fontos! Fokozottan figyeljünk ebben az időszakban a vitamin-, a nyomelem- illetve az ásványianyag-pótlásra is. Egy kis háttér: a világon először Czeizel Endre doktor igazolta, hogy a velőcsőzáródási rendellenességek (pl. nyitott gerinc) vitaminadással – folsavval – megelőzhetők. Ma már világszerte az az ajánlás, hogy a nők naponta legalább 400 mikrogramm folsavpótlásban részesüljenek már a fogantatás előtt, majd legalább a terhesség első tizenkét hetében. Megfelelő mennyiségű folsav bevitele szülési komplikációkat is képes megelőzni, és az is ismert tény, hogy akik a terhességük alatt a szükségesnél kevesebb folsavat visznek be, nagyobb valószínűséggel lesz gyermekük koraszülött, illetve alacsony születési súlyú. A terhesség 37. hetéig napi 500 milligramm magnézium bevitele is fontos a magzat csontrendszerének fejlődése érdekében és a méh görcskészsége ellen. A speciális magzatvédő vitaminkészítményeket úgy állítják össze, hogy fedezze a magzat és a kismama igényeit.
4. Biztonságosak a munkakörülményeim?
Járjunk utána, hogy munkahelyünkön ki vagyunk-e téve olyan anyagnak, amely a fejlődő magzatra káros hatással lehet. Amennyiben így van, kérjük meg a munkáltatót, hogy várandósságunk idejére helyezzen át egy kevésbé kockázatos munkaterületre.
5. Tilos halat ennem?
Bizonyos ételeket tilos kismamaként fogyasztani. Ezek az ételek általában olyan baktériumokat tartalmazhatnak, amelyek károsak lehetnek a fejlődő magzatra. Nem eléggé átsült húsok, pasztőrözetlen tejtermékek, nyers tojás, penészes sajtok – ezeket kerüljük, és bizonyos halfajták is tiltólistán vannak, főleg azok a tengeri halak, amelyeknek magas a higanytartalma. Kerüljük az olyan ételek is, amelyek ételallergiát válthatnak ki.
6. Mikor veszem észre a testemen az első változásokat?
A test változásai sok mindentől függenek, például a test formájától és méretétől is. Befolyásoló tényező az is, hogy testünk alkatilag mennyire tud ráhangolódni a változásokra. A mell akár egy egész számmal is nőhet a hatodik hétre. A pocak pedig… A nyolcadik hét körül általában először csak puffadtnak érezzük magunkat – olyan érzés, mint menstruáció előtt, és lehet, hogy ekkor már a derékban és hasban szűkebb ruhadarabjainkat nem tudjuk hordani.
7. Mikor jönnek a rosszullétek?
Szakértők szerint a terhességi rosszullét az utolsó menstruáció első napjától számított 6-8. héten jelentkezhet először. Gyenge szédelgéstől egészen a komolyabb hányásig terjed a skála, ritka esetben a kismamát akár kórházba is szállíthatják. Ezt nevezzük reggeli rosszullétnek (nevével ellentétben a nap bármely szakában ránk törhet.) Nem mindenkinél jelentkezik, és általában a 12. hét körül el is múlik.
Paracetamol, aszpirin, ibuprofen – ha a kismama többféle, enyhe fájdalomcsillapítót szed terhessége alatt, fennáll az esélye, hogy a születendő fiúgyerek heréi nem szállnak le. A rejtettheréjűség többféle veszélyt is magában hordoz: rossz minőségű lesz a sperma, és nagyobb eséllyel alakul ki a hererák. A nyugati országokban élő nők előszeretettel kapkodják be a fájdalomcsillapító bogyókat, a legújabb kutatások szerint azonban alkalmazásukkal megsokszorozódik a hereproblémák valószínűsége. A legérzékenyebb periódus a várandósság második trimesztere: a vizsgálatok szerint az ekkor szedett fájdalomcsillapító gyógyszerek tizenhatszorosára növelték a rejtettheréjűség kockázatát.
A várandósság időszakában a magzat oxigénellátottsága teljes mértékben az édesanyától függ, amíg ugyanis a méhben van, a köldökzsinóron keresztül a méhlepény látja el a tüdő funkcióját. „A vérszegénység, rossz lepényi működés, dohányzás, terhességi diabétesz, toxémia, anyagcserezavarok mellett az asztmás roham is olyan tényező, amely miatt oxigénhiányos állapot alakulhat ki a méhen belül” - magyarázza dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa. Az orvosi tanács ellenére, különösen a terhesség első időszakában, sok édesanya mégis csökkenti az asztma kezelésére szolgáló gyógyszerek szedését, veszélybe sodorva ezzel önmaga és magzata egészségét. „Az asztma kezelésére megfelelő gyógyszerek folyamatos, rendszeres alkalmazása a terhesség időszakában is nélkülözhetetlen” – jelenti ki a doktornő, ám hozzáteszi: a gyógyszerszedésről természetesen a kezelőorvos dönt.
Legújabb lapszámunk
Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu
Megrendelés itt!
Legfrissebb cikkek
-
Amit a lombikprogramról tudni kell
Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:… -
Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés… -
Nem esek teherbe - hibás vagyok?
A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…
Legnépszerűbb cikkeink
-
A nagy pillanat - az ovuláció jelei
Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs… -
Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben! -
Egy fontos hormon: a sárgatest
Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…
