Helyes táplálkozás a várandósság alatt

Még mindig él a tévhit: ha gyermeket várunk, két ember helyett ehetünk. A terhesség ideje alatti helyes táplálkozás azonban kevésbé mennyiségi, sokkal inkább minőségi változtatásokat igényel. Most megmutatjuk, mire érdemes odafigyelned.

A terhesség első harmada
Ebben az időszakban a kismama súlya egyelőre csak kismértékben növekszik, testén azonban már apróbb változásokat figyelhet meg. A szövetek rugalmasabbá válnak, így valamivel több vizet raktároznak el, a tejmirigyek növekedésével pedig kikerekednek a mellek. Mindkettő előnyös, hiszen eltűnnek az apróbb ráncok és a dekoltázs is mutatósabbá válik. A pocak mérete szemmel láthatóan még nem nő, viszont farmerünkbe már nem ugrunk bele olyan könnyedén, mint pár héttel ezelőtt.
Azok a nők, akik rosszabbul viselik az első 12 hetet, sokat hánynak, bizony néhány kilót még le is adhatnak. Ha te a szerencsésebbek közé tartozol, akkor se fogyassz napi 2000 kalóriánál többet, mert a babának még nincs szüksége több táplálékra. Étkezz tehát úgy, ahogyan azt eddig tetted.

A terhesség második harmada
A mérleg nyelve lassan kimozdul (körülbelül két kilogrammal), mert a kismama teste zsírt raktároz el. Ennek oka az ősidőkre nyúlik vissza, amikor a leendő édesanyáknak a szoptatásig megfelelő tartalékot kellett begyűjteniük, hiszen nem jutottak mindig elegendő táplálékhoz.
Néhány éve a kutatók rájöttek, hogy hasonló táplálkozás mellett miért hízik az egyik kismama többet társaihoz képest. A nők egyharmada magában hordoz egy gént, mely a terhesség alatt arra programozza testét, hogy a lehető legtöbb tartalékot képezze. Ha úgy érzed, testsúlyod hirtelen sokat változott, kérd ki orvosod véleményét a szükséges lépések megtétele előtt.
Az anyává válás folyamata a 20. hét környékén a külvilág számára is láthatóvá válik. Kis pocakjukat a várandós nők büszkén vállalják: örülnek, hogy boldogságukat végre mások is észreveszik.

A terhesség utolsó harmada
A 7.-9. hónapokban az édesanya szervezete valamivel több táplálékot igényel, ez azonban nem több napi 300 kalóriánál. Ha viszont a kismama fizikai aktivitása csökken (mert például befejezi a munkát), az elhízás megelőzése érdekében, mind-össze 200 kalória többletbevitel ajánlott. A hasadban növekvő apróságnak egyáltalán nincs szüksége nagy mennyiségű táplálékra, ráadásul a túlzott testsúlygyarapodás babának-mamának egyaránt ártalmas és akár komoly orvosi problémákat is okozhat.

Semmiképp se hagyd figyelmen kívül:
Terhességük végére a nők átlagosan 7-12 kilogrammal nyomnak többet eredeti testsúlyuknál. Ha nálad ehhez képest 1-2 kiló eltérés mutatkozik pozitív irányban, még egyáltalán nem kell szigorú diétára fognod magadat. A normálisnak számító testsúlygyarapodás ugyanis egyénenként változhat: befolyásoló tényező a testalkat is, magasabb hölgyeknél például a plusz 14 kiló sem számít kórosnak. Ha valaki eleve túlsúllyal kezdi a terhességet, nem árt, ha az alsó határt célozza meg. Ellenkező esetben gyakori fulladással, hát- és lábfájással, inkontinenciával számolhat, és ami még súlyosabb: megnő a terhességi diabétesz, a magas vérnyomás és a trombózis kialakulásának lehetősége is.
Ha túl sok zsírszövet rakódik a has körüli területekre, az ultrahang vizsgálatokkal nem tudnak pontos eredményeket kimutatni, esetleges eltéréseket kevésbé vagy egyáltalán nem vesznek észre. Elhízott nők esetében kétszerannyi császármetszést végeznek, mint normál testsúlyú kismamáknál.

 

Legújabb lapszámunk

Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu

Megrendelés itt!

Hirdetés

Legfrissebb cikkek

  • Amit a lombikprogramról tudni kell
    Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:…
  • Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
    Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés…
  • Nem esek teherbe - hibás vagyok?
    A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…

Legnépszerűbb cikkeink

  • A nagy pillanat - az ovuláció jelei
    Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs…
  • Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
    Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!  
  • Egy fontos hormon: a sárgatest
      Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…

Keresés

Hírlevél

Regisztráljon hírlevelünkre, és minden hónapban érdekes cikkajánlókról, eseményekről tájékoztatjuk!

Partnereink

Medion Kiadó Kft. Minden jog fenntartva