A babák sokkal érzékenyebben reagálnak az érintésre mint a felnőttek. Amikor felfedezik a környezetüket, ezek az érintések óriási élményt jelentenek számukra. Az új Pampers Premium Care egy ultravékony, nagy nedvszívó képességű pelenka, ami 5 csillagos védelmet nyújt az érzékeny bababőrnek, ezáltal 5 csillagos élményt ad a babáknak. A Dry Max technológiának köszönhetően a Pampers Premium Care akár 12 órán keresztül is szárazon tartja a baba bőrét.
Március 19-én jött világra az első olyan otthon született baba, akinek a születésénél már engedéllyel rendelkező bábák segédkeztek, jelentette be a Semmelweis Mozgalom.
Az otthon szülésről szóló kormányrendeletet egy évvel ezelőtt fogadták el. A jogszabály rendkívül részletesen szabályozza az intézeten kívüli szülés feltételeit. Ilyen szülést csak olyan helyen lehet kísérni, ahonnan az újszülött húsz percen belül kórházba szállítható. A szülésnél vagy orvosnak, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező szülésznőnek kell jelen lennie. Otthon szülést csak olyan egészségügyi szolgáltató végezhet, akinek működési engedélye és érvényes felelősségbiztosítása van. A szülés előtt az anyának szerződést is kell kötnie a szolgáltatóval.
A március 19-i szülést A Te Szülésed Intézeten Kívüli Ellátást Nyújtó Kft. végezte, amely március 12-én kapta kézhez működési engedélyét. A gyermek világra jövetelénél így már legálisan működött közre két, megfelelő végzettséggel rendelkező bába.
Bár a jogszabály már egy évvel ezelőtt megszületett, és rendelkezéseit a 2011. május 1. utáni szülésekre lehet alkalmazni, ennyi időbe telt, míg sikerült beszerezni az összes engedélyt a legális otthon szüléshez.
(Forrás: www.index.hu)
Az újdonsült édesanyáknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a szoptatott csecsemők többet sírnak, mint cumisüvegből táplált társaik. A brit Egészségügyi Kutatótanács azonban figyelmeztet: annak ellenére, hogy a tápszeres kicsik elégedettebbnek tűnnek, az anyatej a jobb megoldás.
A legtöbb anyuka megpróbálja szoptatni gyermekét, a hónapok előrehaladtával azonban egyre többen adják fel. Annak ellenére, hogy az ajánlások szerint hat hónapig kizárólag anyatejen érdemes tartani a babát, sok anya érzi úgy, hogy nem tud elegendő mennyiséget termelni a gyermeke számára. Pedig az, hogy egy csecsemő sokat sír, természetes jelenség. Ezzel jelzi például, hogy az édesanyjára van szüksége, például azért, mert fáradt, és nem mindig az éhség az oka. A tápszeres babák derűs hangulatát gyakran okozza túletetés.
A kutatás vezetője, Dr. Ken Ong így vélekedett: „A cumisüvegből táplált kisbabák látszólag elégedettebbek, ám gyakran túltápláltak, és gyorsabban híznak a kelleténél. Már ennyi idősen is rájönnek, hogy az evés megnyugtató dolog.” A vizsgálatba háromszáz anyát vontak be, akiket arra kértek, jellemezzék gyermekük természetét. A kicsik közül 137 volt kizárólag szoptatott, 88 kizárólag tápszeres, 91-et pedig mindkét módszerrel etettek. Az anyatejes babákat szüleik gyakrabban írták le „nehéz természetű”–ként, és ők voltak azok is, akik többet sírtak.A szigetországi Nemzeti Gyermekszülési Szövetség munkatársa, Rosie Dodds szerint az új szülők sokat tanulhatnak a kutatási eredményekből: „Sok anya a cumisüveges táplálást tartja a normálisnak, és stresszes számára a szoptatás megkezdése. Érdekes lenne olyan országokban is elvégezni a felmérést, ahol szinte minden csecsemő szopik. A legtöbb anya ugyanis, miután mind ő, mind kisbabája hozzászokott a szoptatáshoz, gyerekjátéknak tartja az egészet.”
Medipress
A zenét szerető mamák számára most nagyszerű alkalom kívánkozik arra, hogy bevezessék picinyüket a zene világába.
Kifejezetten a babával érkező családokra gondolt a MÁV Szimfonikus Zenekar, amikor létrehozta a Búgócsiga koncertsorozatot, így a babák már pár hónapos kortól hallgathatnak zenekari előadásokat. December 6-án téged is várnak!
A próbaterem egy részét elkülönítették, így az éhes, esetleg sírdogáló babákat zavartalan körülmények között meg tudják nyugtatni az anyukák. A Búgócsiga koncertekre mindig délután fél 5-kor kerül sor, míg a kismamáknak szóló Szeretethang foglalkozásokat közvetlenül utána, fél 6-kor kezdik a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében.
Részvételi díj: 800 Ft/szülő
Helyszín: Budapest, VIII. Múzeum utca 11. fszt. 6.
A MÁV Szimfonikus Zenekar próbaterme
Időpontok: 2012. február 7., március 6., április 17. május 22.
További részletek:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, tel: +06 1 338 2664/23. mellék
www.mavzenekar.hu
Az anyatejben a kicsi fejlődéséhez szükséges összes tápanyag megtalálható. Hazánkban ma mégis minden ötödik hat hónapnál fiatalabb gyermek kap az anyatejen kívül más táplálékot is. Az Anyatejes Táplálás Világnapján dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgasztroenterológusának segítségével hívjuk fel a figyelmet a szoptatás fontosságára.
Korok és szokások
A napjainkban kisgyermeket nevelő édesanyák szülei még abban a korban hozták világra gyermeküket, amikor a csecsemők ellátását, így a táplálást is szigorú szabályok írták elő. A gyermeket születése után az újszülött osztályon helyezték el, onnan a nővérek meghatározott időben vitték őket édesanyjukhoz. A szoptatás meghatározott időközönként történt, ha egyáltalán sikerült az éppen alvó, vagy a cukros vízzel jóllakott újszülöttet megszoptatni. A ritka találkozások miatt a tejtermelés sem indulhatott be megfelelően, így a gyermekek gyakran szorultak kiegészítő táplálásra. Nem csak a szoptatások gyakorisága, de egy-egy alkalom hossza is megszabott ajánlások alapján történt, így megjelent a jól és rosszul szopó csecsemő fogalma. Az anyatej fontosságát már akkoriban is felismerték, azonban a szigorú szabályok mellett sok édesanya mégsem tudta szoptatni gyermekét.
Igény szerint
A XX. század végén a gyermekpszichológia és gyermeknevelés terén egyre inkább előtérbe kerülnek a gyermek igényei, felismerik a korai kötődés fontosságát. A szoptatás jelentősége is felértékelődik, a kötődés, az anya-gyermek kapcsolat forrásaként is tekintik. Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF 1989-ben kiadott kiadványban hívja fel a figyelmet az egészségügyben dolgozók szerepére az anyatejes táplálásra törekvő édesanyák támogatásában. A szoptatásra vonatkozó, jelenleg is érvényes módszertani ajánlást a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium hagyta jóvá 2001-ben.
Akkor és most
Korai hozzátáplálás – 6 hónapig csak anyatej
Az anyatej összetétele és mennyisége alkalmazkodik a baba igényeihez. Nincs „gyenge”, „híg” vagy „túl erős” anyatej. A szoptatás elején hígabb, tejcukorban gazdagabb, második felében zsírdúsabb tejhez jut a csecsemő, így fél éves koráig más folyadékra, vagy táplálék kiegészítésre nincs szüksége. Az anyatej összetétele a gyermek igényeihez alkalmazkodva folyamatosan változik, a gyermek fél éves kora körül, a mászás, a „mindent megkóstolás” időszakában megnő az immunfehérjék koncentrációja, és egészen a szoptatás végéig igen magas marad.
3 óránként vagy igény szerint?
A szigorú szoptatási rend helyett ma már a baba igénye szerinti szoptatás javasolt. Így biztosítható a kicsi folyadék- és táplálékigényének fedezése. Az anyatej termelését a gyermek étvágya szabályozza. Igény szerinti szoptatás mellett működik a kereslet-kínálat elve, vagyis ha kevés az anyatej mennyisége, még több szoptatással tudjuk serkenteni a termelődését, míg egy idő után pontosan annyi anyatej termelődik, amennyire a babánknak szüksége van.
Tea kontra csak anyatej
Az anyatejben a baba számára szükséges összes tápanyag megtalálható. Ha úgy érezzük a kicsi szomjas, éhes, szoptassuk gyakrabban. Ne vegyük el az értékes anyatej helyét más folyadékokkal! Mivel az anyatej könnyen emészthető a kicsi számára, a kizárólag anyatejjel táplált babák hamarabb megéhezhetnek, mint a tápszerrel táplált kicsik. Kivétel ez alól a nyári időszak, vagy betegség. Nagy melegben, vagy láz esetén ugyanis szükség lehet kiegészítő folyadékpótlásra is.
Még több érv a szoptatás mellett
Betegségek elleni védelem
A szoptatott gyermekek között ritkábban fordul elő felső légúti hurutos betegség és a hasmenés. Az allergia-megelőzésben is fontos szerepet játszik az anyatej: jelentősen csökkenti a csecsemőkori ekcéma, a tápszerek kiváltotta tejallergia gyakoriságát és a csecsemő-kisdedkori asztmás jellegű nehézlégzés jelentkezését.
Kutatások igazolják, hogy az anyatejjel táplált csecsemők körében felnőtt korban is kisebb a túlsúly, a szív-és érrendszeri betegségek és a cukorbetegség kockázata.
A szoptatott csecsemők okosabbak
Több éven át tartó kutatás eredménye alapján azok a gyerekek, akiket hosszabb ideig szoptat az édesanyjuk, és nem kapnak tápszert az anyatej mellé, jobb eredményeket értek el az intelligencia-teszteken.
A mamának is jó
A korai és gyakori szoptatás az édesanya számára is előnyös: fokozza a méhösszehúzódásokat, így segítve a méh eredeti állapotának mielőbbi elérését. A szoptatás védelmet nyújt az emlő-, és petefészek daganat ellen. Megfelelő étrend mellett a szoptatás segíthet a várandósság alatt felszedett plusz kilók leadásában is.
Nem lehet elég korán kezdeni!
A kórházak többségében ma már elterjedt gyakorlat, hogy szülés után az újszülöttet az édesanya mellére helyezik. A kutatások szerint, akik szülés után közvetlenül, és azután is gyakran mellre tették újszülöttjüket, kevesebb problémájuk volt a szoptatással, és tovább is szoptattak.
A szoptatás tehát nem csak a baba, de a mama egészségét is védi. Az anyatejes táplálás során számtalan buktatóval találkozhatunk, a sok kéretlen tanács hallatán pedig elbizonytalanodhatunk. Ha kétségeink merülnek fel, ne adjuk fel, kérjük szoptatást támogató szakorvos, tanácsadó segítségét!
HelloBaby!-tipp: a szoptatás babának és mamának egyaránt a legjobb megoldás, de ha nincs tejed, ne feledd, nem te tehetsz róla! Sokan magukat okolják, ha nem tudnak elég tejet adni babájuknak és lelkifurdalással néznek tükörbe. A rossz lelkiállapot pedig kihat az egész családra. Ne okold magad, nem a tejmennyiség szabja meg, milyen anya vagy!
Megszületett Victoria és David Beckham kislánya! A várva várt gyermek július 10-én, azaz vasárnap látta meg a napvilágot. A pár nem árulta el a baba nevét, csak annyit, hogy az egekben járnak a boldogságtól, hisz három fiú után végre leányuk született. Gratulálunk!
Tengerre, bébi! De hogyan?
A csöppségeket már három hónapos koruktól vihetjük tenger mellé, hiszen immunrendszerük ekkorra már kifejlődött, ám általában idő kell, megbarátkoznak a végtelen vízzel. Nem törvényszerű, hogy az a baba, aki egyébként szereti a vizet, ugyanígy kedveli a tengert is, hiszen a kádban vagy uszodai közegben más élmény pancsolni, mint a hullámzó vízben. Az a gyermek viszont, aki például a Balatonhoz szokott, könnyebben megbarátkozhat a tengerrel. Ha elutasító, semmiképpen se erőltessük, először inkább fedezzük fel vele a partot, nézzük meg a kavicsokat, építsünk homokvárat, és csak utána próbáljuk vízbe csalogatni.
Hogy ne érjen váratlanul a szülés beindulása, összeszedtük azokat a jeleket, amelyek megbízható előjelei a szülés közeledtének.
A baba befordulása
A szülés megindulása előtti körülbelül 10-14. napon a baba befordul a méhnyak irányába és leereszkedik a medencébe. Ez a folyamat megváltoztatja a kismama hasának formáját, mivel a méh is lejjebb ereszkedik. „A baba elmozdulásától a leendő anyuka rekeszizma kissé felszabadul a nyomás alól, az addig nehezített légzés ezáltal szabadabbá válik, így könnyebben viseli a baba súlyát” – magyarázza Dr. Tahy András, szülész-nőgyógyász. A befordulás következtében azonban nő az alhasi terhelés, ami hasogató lábfájdalmakat okozhat az idegekre nehezedő nyomás miatt. Ugyanakkor nagyobb mennyiségű hüvelyfolyás jelentkezhet (a nyákdugó távozásával) és gyakoribb vizelési ingert válthat ki a hólyagra nehezedő súly.
Az aktivitás szintjének növekedése
Gyakran előfordul, hogy a kismama a terhesség vége felé egyik nap korán reggel felkel, és az előző hónapokra jellemző nehézkesség, fáradtság helyett ezúttal rengeteg energiát érez magában. Ezt az aktivitásban bekövetkező növekedést az epinefrin fokozott termelődése okozza, amit a placenta által termelt progeszteronszint csökkenése vált ki. Az epinefrin szintjének növekedése felkészíti a női testet a közeledő szülés kihívásaira.
Méhösszehúzódások
A szülés megindulása előtti héten vagy napokban, a kismama általában kifejezetten erős összehúzódásokat érez, amit igazi szülési fájásoknak gondolhat. Ilyenkor az orvosok elküldhetik a kórház vagy szülészeti klinika szülőszobájára a szülésre megtévesztően hasonlító jóslófájásai miatt. Ez elkedvetlenítheti a kismamát, akit hazaküldenek, mert tulajdonképpen még nem érkezett el a szülés ideje. A tünetek megkülönböztetése azonban egyszerű: ha fél-egy óra után ezek a görcsök megszűnnek, jóslófájások voltak. Ha nem szűnnek, sőt erősödnek, rendszeresebbé válnak, akkor ideje a kórházba sietni…
A méhszáj megnyílása
A méhnyak megnyílása egy belső jel, ami csak egy hüvelyi vizsgálat alkalmával látható. A várandósság alatt a méhnyak puhább tapintású (a fülcimpa állagához hasonlatos), mint normál állapotában. Szülésnél a méhnyak még puhábbá válik, olyan lesz, mint a vaj. A méhszáj megnyílása egy belső tájékoztatás arról, hogy a szülés hamarosan megindul. Erről a kismama onnan szerezhet tudomást, hogy távozik a nyákdugó. Ez egy kissé véres, nyákos váladék a hüvelyből, melynek sűrűbb állaga különbözteti meg a hüvelyfolyástól vagy magzatvíz elfolyásától.
A magzatvíz elfolyása
Ha a hüvelyből hirtelen nagyobb mennyiségű folyadék távozik, az valószínűleg a magzatvíz elfolyását jelenti. Ennek színe lehet vérrel festenyzett, de leginkább kókusztejhez hasonló, áttetsző, fehéres folyadék. Ilyenkor célszerű sietve a kórházba menni. Ne húzzuk az időt már fürdéssel vagy csomagolással, a kórházi tartózkodáshoz szükséges dolgokat majd a hozzátartozók utólag behozzák. Ilyen esetben mielőbb ellenőrizni kell a magzat elhelyezkedését, mert rosszul beilleszkedve súlyos komplikáció léphet fel. Amennyiben a magzatvíz helyett vér jelentkezik, vagy a magzatvíz nem a leírt rózsaszínes-fehéres árnyalatú, hanem inkább zöldes, azonnal orvosi vizsgálat kell, mivel ezek hátterében súlyos problémák lehetnek, ezért ilyenkor érdemes inkább mentővel menni a kórházba. (Kivétel, ha annyira közel lakunk, hogy azelőtt beérünk önállóan, mielőtt a mentő kiérne hozzánk.)
Ha a magzatvíz helyett vért látunk távozni, ez a méhlepény idő előtti leválásából is fakadhat, ami a magzat oxigénellátását veszélybe sodorhatja, tehát életveszélyes állapotról beszélünk. Ha a magzatvíz zöldes színű, valószínű, hogy a magzat béltartalma került a magzatvízbe. Ez akkor történik, amikor méhen belül egy átmeneti oxigénhiányos periódus alakul ki, és a magzat ürítő reflexe beindul. Ilyen esetben a szigorúbb megfigyelés indokolt a vajúdás egész ideje alatt, mivel az oxigén hiányos állapot ismétlődése károsíthatja a magzatot.
A természet olyan tökéletesen alkotta meg a szoptatás mechanizmusát, hogy az mindig a csecsemő igényeihez igazodik. De hogyan kell jól csinálni?
Miért jó az anyatej?
Az anyatej olyan arányban tartalmazza az egyes tápanyagokat (zsírt, szénhidrátot, nyomelemeket, vitaminokat és ásványi anyagokat), amire a babának adott fejlődési szakaszban szüksége van. Az anyatej mennyisége a kereslet-kínálat elve szerint alakul, a csecsemő igényei szerint áll be. Az anyatejjel táplált csecsemők immunrendszere erősebb, életük során kevesebbszer lesznek betegek. A szoptatás a babák mentális fejlődése szempontjából is óriási jelentőséggel bír, hiszen kiegyensúlyozottságot eredményez, ami a későbbi kapcsolatteremtés és szocializáció szempontjából sem elhanyagolható.
A helyes technika
Régebben a szoptatásnak hagyománya volt. Több generáció élt együtt, a tudás anyáról lányára szállt. Ma szinte alig van olyan kismama, akinek ne jelentene gondot a szoptatás az első hetekben. A leggyakrabban felmerülő problémák a következők: nem indul be a tejtermelés, vagy nem elégséges mennyiségű anyatej termelődik. Kisebesedik, vagy túlságosan érzékennyé válik a mellbimbó, esetleg begyullad a mell. A szoptatással kapcsolatos problémák egy része elkerülhető, ha helyes szoptatási helyzetet veszünk fel. A babát fordítsuk picit az oldalára, hogy ne kelljen a fejét elfordítania szopás közben. Őt emeljük a mellhez, ne mi hajoljunk le hozzá. Az etetés alatt végig támaszuk alá a mellet.
Az első napok
Az anyatej belövellése előtt, az első napokon az aranysárga kolosztrummal(előtejjel) tápláljuk a csecsemőt, amit az emlőmirigyek állítanak elő a terhesség utolsó szakaszában, illetve közvetlenül a szülés után. Ekkor tanulja meg a baba összehangolni a szopást, nyelést, lélegzést. A korai mellretétel a kismamának is segít felépülni a szülésből, mivel elősegíti a méhösszehúzódást, és megelőzi a fájdalmas tejbelövellést. Az előtej nem okoz jóllakottságot, így a baba gyakrabban szopik, ami szintén a tejbelövellést segíti.
Ha mégis begyullad a mell
Ha a mell mégis begyullad, azonnal kezeljük. Szoptatás előtt használjunk borogatást, illetve masszírozzuk. A hideg káposztalevél pakolás is enyhülést hozhat. A gyakori szoptatás is segít, mivel a gyulladás általában a felgyülemlett többlet vérnek és anyatejnek az eredménye. Ez egyébként is a baba minden szükségletét kielégíti, hiszen táplálja, megnyugtatja, közelséget és biztonságot nyújt.
A fent említett módszerek mellett sokat segíthetnek a természetes gyógymódok, amik a mellékhatás-mentességük miatt sem a babának, sem a mamának nem ártanak.
A homeopátiás gyógyszerek természetes alapanyagokból hígítás útján előállított gyógyszerek, melyek a szervezet öngyógyító mechanizmusait támogatják. Mivel nincsenek mellékhatásaik, mamák és kisbabák egyaránt szedhetik. A megfelelő gyógyszert a tünetek összessége alapján választjuk ki. A szoptatás kapcsán leggyakrabban felmerülő szerek:
Phytolacca a tejbelövellés segítésére, berepedt mellbimbó esetén, ha a fájdalom az egész testbe kisugárzik.
Agnus Castus depressziós hangulat esetén, emellett növeli a tejtermelést is.
Urtica Urens vagy Ricinus communis általános tejserkentőként.
Phosphoricum acidum ha a kimerültségtől szenvedő kismama közönyössé válik, gondolatait nehezen szedi össze. A ksimama fáradt, mégsem tud aludni. Tejszerű vizelet jelentkezhet kísérő tünetként.
Solanum dulcamara ha a tejtermelés nedves hideg hatására csökken, a mellek érzékenyek és duzzadtak.
Lac caninum ha a két mellben felváltva fájdalom jelentkezik. Szédülés és lebegő érzés is kísérheti.
Pulsatilla pratensis alacsony potenciában tejet serkent, magasban a szülés utáni depresszió szere.
Graphites repedezett mellbimbó, melyből mézsárga váladék szivárog.
Nitricum acidum vágott sebre emlékeztető repedés, tüske szúrásához hasonló fájdalom.
Castor equi érzékeny sebes mellbimbóra, a mellek viszketnek.
Fontos tudnivaló: tejserkentésre kizárólag alacsony potenciákat alkalmazzunk! Egyéb potenciákról adagolásról kérjük homeopata orvos tanácsát!
A láz az egyik leggyakoribb panasz csecsemő- és kisgyermekkorban. „Magas láz (39 fok felett) esetén gyors és hatékony lázcsillapítás kell - paracetamol, amidazofen vagy szalicilát (Aspirin) tartalmú gyógyszerekkel, de lehetőleg egyszerre csak egyfajtát adjunk a gyermeknek” – tanácsolja dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgyógyásza. 38 fok feletti testhőmérséklet esetén javasolt a hűtőfürdő - a gyermeket ültessük testhőmérsékletű (ez láz esetén 38-39 fokot jelent), mellig érő vízbe, amit folyamatosan hűtsünk le, míg langyos nem lesz. 39 fok felett a teljes test borogatása javasolt. A gyermeket betakarni nem kell ilyenkor, mert az a hőleadást akadályozza” – magyarázza a doktornő, és figyelmeztet arra is, hogy csecsemőknél és kisgyermekeknél a végbélben történő mérésnél fél fokot le kell vonni. Vagyis, ha popsiban 37 fokot mérünk, akkor a gyermek testhőmérséklete 36,5 fok.
Legújabb lapszámunk
Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu
Megrendelés itt!
Legfrissebb cikkek
-
Amit a lombikprogramról tudni kell
Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:… -
Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés… -
Nem esek teherbe - hibás vagyok?
A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…
Legnépszerűbb cikkeink
-
A nagy pillanat - az ovuláció jelei
Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs… -
Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben! -
Egy fontos hormon: a sárgatest
Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…
