Egyszerre öt gyermekük született két anyától

Egyszerre öt gyermeke született két anyától egy rosztovi házaspárnak. Anna és Vakil 15 évig hiába vártak gyerekre, mígnem az orvosok megmondták: Anna nem tud teherbe esni. Hosszas töprengés után béranya igénybe vétele mellett döntöttek. Ez Oroszországban 50 ezer euró (13,5 millió forint) körüli összegbe kerül, de Anna és Vakil szűkebb hazájában, Örményországban ennek a felére sem rúgnak a költségek. Megtalálták a vállalkozó asszonyt, megkötötték a szerződést. Közben Annának a kórházban, ahol az eljárás zajlott, javasolták, hogy utoljára próbálkozzanak meg az in vitro megtermékenyítéssel. Anna és Vakil belement, bár már nem remélt semmit. A jelek szerint azonban csoda történt: mind Anna, mint a béranya állapotos lett, s az egyik ultrahangos felvételen két, a másikon három jól fejlődő magzat látszott. Mindkét nő veszélyeztetett terhes volt, mindketten nehezen hordták ki a kicsiket, szinte végig feküdniük kellett. Kilenc hónap elteltével ugyanazon a napon megszülték a babákat: Anna egy kisfiút és egy kislányt, a másik asszony császármetszéssel egy fiút és két lányt hozott a világra. Borisz, Milena, Jelena, Oleg és Krisztina közül a legnagyobb súllyal - 2100 grammal Oleg, a legkisebbel, alig 1300 grammal Milena jött a világra, és mind az öten nagyon hasonlítanak egymásra.

MTI

 


Legújabb lapszámunk

Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu

Megrendelés itt!

Hirdetés

Legfrissebb cikkek

  • Amit a lombikprogramról tudni kell
    Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:…
  • Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
    Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés…
  • Nem esek teherbe - hibás vagyok?
    A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…

Legnépszerűbb cikkeink

  • A nagy pillanat - az ovuláció jelei
    Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs…
  • Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
    Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!  
  • Egy fontos hormon: a sárgatest
      Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…

Keresés

Hírlevél

Regisztráljon hírlevelünkre, és minden hónapban érdekes cikkajánlókról, eseményekről tájékoztatjuk!

Partnereink

Medion Kiadó Kft. Minden jog fenntartva