Egészséges egérutódok születtek őssejtből készült spermiumból

Termékenységi szakértők üdvözölték azt az állatkísérletet, amelyben embrionális őssejtekből működőképes spermiumokat hoztak létre egerekben. A Cell című orvosbiológiai folyóiratban ismertetett tanulmány szerint japán kutatók sikeresen ültettek be terméketlen egerekbe őssejtekből létrehozott korai hímivarsejteket. A kifejlődött érett spermiumok felhasználásával egészséges - és főként termékeny - egérutódok jöttek a világra. Szakértők szerint az eredmény jelentős előrelépés a terméketlenségi kutatásokban.
A Kiotói Egyetem kutatói az eljárás első lépésében egér embrionális őssejtekből korai hímivarsejtet, úgynevezett primordiális csírasejtet (PGC) hoztak létre. Ezeket azután terméketlen egerekbe ültették be, amelyekben normális hímivarsejtté fejlődtek ki, olyannyira, hogy a nőstény egerektől nyert petesejteket sikeresen megtermékenyítették velük. A lombik(egér)bébiket egy nőstény egér hozta világra, majd a felnövekedett utódokból egészséges és termékeny egérapák, egéranyák lettek.
Az eredmény a szakértők szerint mérföldkövet jelent a terméketlenségre megoldást kereső kutatásokban.

MTI


Legújabb lapszámunk

Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu

Megrendelés itt!

Hirdetés

Legfrissebb cikkek

  • Amit a lombikprogramról tudni kell
    Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:…
  • Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
    Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés…
  • Nem esek teherbe - hibás vagyok?
    A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…

Legnépszerűbb cikkeink

  • A nagy pillanat - az ovuláció jelei
    Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs…
  • Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
    Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!  
  • Egy fontos hormon: a sárgatest
      Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…

Keresés

Hírlevél

Regisztráljon hírlevelünkre, és minden hónapban érdekes cikkajánlókról, eseményekről tájékoztatjuk!

Partnereink

Medion Kiadó Kft. Minden jog fenntartva