A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: IVF

Ha nehezen tudunk dönteni az intézmények között, és úgy gondoljuk, a számok szolgálhatnak végső érvként, látogassunk el az Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet oldalára. Jobb oldalon, az „Asszisztált reprodukció” linkre, majd ott a „Nyilvános adatok” cím alatt le lehet tölteni az eredményességi mutatókat. Az adatbázisban a sikeresség a létrejövő terhességek és születések száma alapján mérhető, mind országos, mind intézmények szerinti bontásban, de tájékozódhatunk a beültetésekről életkor szerinti csoportosítás, illetve a meddőségi okok alapján is. Az intézetek a személyazonosságot bizalmasan kezelik, a programban résztvevők adatait kizárólag a statisztikai összehasonlítás céljából használják fel, tehát a személyes adatok semmiképpen nem kerülhetnek nyilvánosságra!

Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk?

Mit jelent az IVF?

Az In Vitro Fertilizáció jelentése: szervezeten kívüli, azaz mesterséges megtermékenyítés, lombikprogram. A meddőségi kezelések végső állomása - akkor végzik el, ha az előzetes kezelések nem hozták meg a várva vár eredményt, és a párnak természetes úton nem foganhat meg a gyermeke.

Kiknek nyújthat segítséget?

Az IVF-módszert a női meddőség kezelésére fejlesztették ki - arra az esetre, amikor például a petevezetők sérülése vagy hiánya miatt nem jöhet létre természetes módon fogantatás. Ma már széles körben alkalmazzák akkor is, ha a gyermektelenség oka férfi eredetű, például nincs elég mennyiségű vagy minőségű spermium.

Mi történik a mesterséges megtermékenyítés során?

A nőt hormonkészítményekkel kezelik, hogy több petesejtje érjen, amelyeket egy szívótű segítségével leszívnak a petefészekből (punkció), majd egy petricsészében egyesítik a hímivarsejtekkel. A legéletképesebb embriókat beültetik a méhbe, és ha minden rendben megy, komplikációmentes terhesség az eredmény.

Mi az első lépés?

Sok kritériumtól függ, kiknél alkalmazható sikeresen ez az eljárás. A szakorvos a kivizsgálások, a laboreredmények és az előzmények együttes értékelése után dönti el, szükséges-e a beavatkozás. Az első konzultációkat követően a páciens nőgyógyászati és vérvizsgálatokon vesz részt, majd a leleteket kiértékeli egy nőgyógyász-endokrinológus. A diagnózisnak megfelelően megkezdődik a hormonkezelés.

Melyik IVF-központ a „legjobb”?

Ha nehezen tudunk dönteni az intézmények között, és úgy gondoljuk, a számok szolgálhatnak végső érvéként, látogassunk el a www.emki.hu oldalra. Jobb oldalon, az „Asszisztált reprodukció” linkre, majd ott a „Nyilvános adatok” cím alatt le lehet tölteni az eredményességi mutatókat.

Mekkora az esélye, hogy így sikerül?

Ez a nők életkorának is függvénye. A fiatalabb nők (40 év alatt) esélye magasabb. A lombikprogram az esetek kb. 30%-ban vezet az új élet megszületéséhez.

Hány kezelést fedez a TB?

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár öt kezelést finanszíroz.

Egyetlen embrió beültetésével is sikeres terhesség érhető el svéd tudósok módszerével. A jelenlegi gyakorlat szerint a meddőségi kezelések során 3-4 embrió beültetésére is sor kerül, mivel így nagyobb esély nyílik a várandósság létrejöttére. Az eljárás egyik gyakori velejárója az ikerterhesség, amely során olykor 2-3 embrió is fejlődésnek indul. Ez komoly kockázatot jelent mind az anya, mind a magzatok számára. Ezeknél az eseteknél gyakoriak a komplikációk, a koraszülés, az alacsony testsúllyal, esetleg fejlődési rendellenességgel születő babák. Épp ezért érdemel figyelmet a legutóbbi tudományos bejelentés. Svéd kutatók kidolgoztak egy modellt, amellyel úgy növelhető a terhesség esélye, hogy eközben csökkenthetők az ikerterhességek. A kutatók több évnyi megfigyelést rendszereztek egy matematikai modellbe, melynek során feldolgozták 3220 embriótranszfer jellemzőit: a páciensek korát, az embriók minőségét, a petefészkek stimulálhatóságát és a korábbi IVF-kezelések eredményeit. A módszer kiválóan bevált: sikerült elérniük, hogy csökkenjenek az ikerterhességek, miközben a sikeres terhességek száma emelkedett. A módszert ma már több svédországi klinikán is alkalmazzák sikerrel.

Lovaggá ütik az angol királynő születésnapján az IVF feltalálóját! Professzor Robert Edwardsnak köszönhető, hogy 1978-ban megszülethetett az első lombikbébi, Louise Brown. Azóta majdnem 4 millió lombikbébi jött a világra munkájának köszönhetően. Gratulálunk!

Mit tegyünk, ha hiába próbálkozunk? Összeállításunkból kiderül, mi a teendő, ha sikertelen a babaprojekt.

Meddig várjunk?

Az első feladat a megfelelő tájékozódás. Orvosi értelemben véve egy házaspárnál akkor merül fel a terméketlenség problémájának gyanúja, ha egy évi rendszeres nemi élet mellett a nő nem esik teherbe. Vannak szakemberek, akik kétévnyi türelmi időt javasolnak. Ha azonban tudomásod van arról, hogy esetedben felmerülhet előzetes betegségek (pl. PCOS, endometriózis, petefészek-gyulladás) miatt fogamzási probléma, vagy a párodnál történt korábban valamilyen nemzőszervi sérülés, egy évnél korábban is kérhetsz orvosi kivizsgálást.
A fogantatás a természet egyik csodája: van, aki évekig vár rá, másoknak elsőre sikerül „összehozni” a babát. De tudni kell, hogy a teherbeesés optimális esetben is csak egy valószínűségi esemény. A fogamzás esélye egy ciklus során, normális körülmények között sem több mint 25%, egy év rendszeres nemi élet után 85%. A termékenység rejtélyei a végtelenségig sorolhatók – mindenki tud legalább egy-két olyan történetet, ahol a baba érkezése (vagy késlekedése) semmilyen racionális okkal nem magyarázható. Számos olyan esetről tudni, ahol nincs kizáró ok, mégsem jön létre terhesség (ismeretlen eredetű meddőség), illetve ennek a fordítottja is igaz, azaz orvosilag alátámasztott meddőség esetén következik be fogamzás. A tudomány sok kérdésre választ ad, ám a nyitva maradt kérdések száma még több…
A statisztikai adatok szerint a meddőség oka 45–50%-ban női, míg 40–45%-ban férfi eredetű.15–20%-ban mindkét félnél található elváltozás, az ismeretlen eredetű meddőség pedig, amikor az ok nem mutatható ki, 5–15%-ban fordul elő. 

Hová forduljunk segítségért?

Nos, amikor egy pár úgy dönt, orvosi segítséget vesz igénybe, az első kérdés az, kihez fordulhat tanácsért? Többféle lehetőség is adódik. Akik tartanak az orvosi rendelőktől, fordulhatnak természetgyógyászhoz, kipróbálhatják a különböző étrendeket, lúgosító eljárásokat, de kérhetik pszichológus tanácsát is.
Aki úgy érzi, megtette azt, ami önerőből telt, és itt az ideje a komolyabb orvosi kivizsgálásnak, felkeresheti a legközelebbi szakrendelést vagy az ún. reprodukciós intézetek valamelyikét (országos listájukat a HelloBaby! magazinban megtalálod). Az országban jelenleg 15 meddőségi központ működik, emellett számos ambulancia és magánrendelő várja a betegeket, de nőgyógyászodnál is kérheted a vizsgálatot.

A vizsgálatok menete

Az első lépésként a nők általában a nőgyógyászuktól kérnek segítséget. Gyakran ez is elegendő, és pár hónap múlva már örömhírről számolhat be a kismama, ám sokszor további vizsgálatok szükségesek. Ha a nőgyógyász nem találja meg a terméketlenség okát, a párok meddőségi szakemberhez fordulhatnak. Miután eldöntötték, melyik intézményt választják, konzultáción vesznek részt, majd megkezdődik a pár mindkét tagjának kivizsgálása. Ezekért a vizsgálatokért első lépésben fizetni kell. A nő esetében az orvos ellenőrzi a menstruációs ciklust: ultrahanggal kontrollálja a fejlődő tüszőt és vérvizsgálattal megnézik a hormonszintet, a ciklus során három alkalommal. Amennyiben a menstruáció nem rendszeresen jelentkezik, a hormonális okokat alaposabban is kivizsgálják. Ezután ellenőrzik, hogy a petevezetők átjárhatók-e (HSG). A kontrasztanyaggal végzett vizsgálat során speciális folyadékot juttatnak a méhen keresztül a petevezetékekbe, amelyet ultrahanggal vagy röntgen alatt detektálnak. Ha elzáródást tapasztalnak, laparoszkóp segítségével megpróbálják az elzáródást feloldani.
Eközben a férfit is kivizsgálják. Az első vizsgálat az andrológusnál zajlik (általában megfelelő szakirányú képesítéssel rendelkező urológus), aki felállít egy ún. spermiogramot. Ellenőrzi az ondófolyadékot, mindenekelőtt a spermák számát, mozgékonyságát és formáját. Átlagértéknek 1 milliliter ondófolyadékban a 20 milliós spermiumszám szá­mít, melynek legalább a fele mozgékony és minimum 30%-uk alaktanilag szabályos.
A vizsgálatsorozatban sor kerül az úgy nevezett posztkoituális tesztre is. Ez a méhnyaknyák vizsgálatát jelenti, melyet a szexuális együttlét után 2–10 órával végeznek, a menstruációs ciklus közepén, tüszőrepedéskor. Nyákmintát vesznek, majd megállapítják annak sűrűségét, nyúlékonyságát valamint az abban lévő spermiumok számát. A teszt eredményéből kiderül, túlélnek-e a spermiumok a méhnyaknyákban. Mivel a nyák részben immunológiai tulajdonságánál fogva szűri a spermiumokat, a vizsgálat eredménye igen fontos lehet a meddőség okának megállapításakor.

A terméketlenség kezelési technikái

A terméketlenség számos okra vezethető vissza: lehet lelki eredetű, esetleg egy korábbi betegség okoz nemzési gondokat, de a hormonrendszer vagy szervi rendellenesség is előidézi az ilyen jellegű problémákat. Sokak számára a megfelelő pszichoterápia jelenti a megoldást, és olyanok is akadnak, akik a párkapcsolatuk gyenge pontjait rejtegetik maguk elől évekig – ám testüket nem tudják becsapni.
Koncentráljunk most csak a mesterséges megtermékenyítés eljárásaira, mivel ezekről sokat hallani, ám pontos ismeretekkel kevesen rendelkeznek. Ezeket a tudományos módszereket elsősorban azokban az esetekben alkalmazzák, amikor az érintett párok több éve hiába próbálkoznak, vagy a kivizsgálások alapján bebizonyosodott, hogy természetes úton nem foganhat meg a baba. Az orvosok a mesterséges megtermékenyítést akkor javasolják, ha ismeretlen eredetű meddőséggel állnak szemben vagy immunológiai okok indokolják, illetve olyan párok esetén, ahol bizonyítottan a férfiban van a terméketlenség oka, azaz a spermiumok – alacsony létszámuk, elégtelen mozgásuk vagy morfológiai rendellenességük miatt – nem termékenyítik meg a petesejtet.

Inszemináció – az első lépés

Az asszisztált reprodukciós technikák (ART) közé tartozik többek között, az inszemináció (méhen belüli megtermékenyítés) és a szervezeten kívüli megtermékenyítés (in vitro fertilizáció). Az eljárások célja az ivarsejtek találkozásának elősegítése. 
Inszemináció alkalmával a nő termékeny napjaiban (melyet esetenként ovuláció-indukcióval programoznak) előkészített ondót fecskendeznek a nő méhüregébe vagy petevezetékébe, így könnyítvén meg az ivarsejtek találkozását.

Lombikprogram – sokak reménysége

Az in vitro fertilizáció (IVF, lombikbébi-módszer) során a petefészkeket hormonális készítményekkel stimulálják, így az adott ciklusban akár 8–12 tüsző is megérik, melyeket a megfelelő pillanatban leszívnak (punkció). Az eljárást rendszerint altatás mellett végzik. Ezt követően a petesejtet laboratóriumi körülmények között megtermékenyítik a hímivarsejttel, majd a sikeresen osztódásnak indult embriót (embriókat) a 3-4. napon beültetik az anyaméhbe (embrió­transzfer, ET). Ezt követően a nő az embrió beágyazódását, azaz a terhesség létrejöttét elősegítő hormonkészítmé­nyeket kap. Az eljárás eredményét kb. két hét múlva, vizelet- vagy vérvizsgálat mutatja ki. A transzfer során általában 2-3 embriót ültetnek be, ennél több az ikerterhesség kockázata miatt nem javallott. Ha a pár több sikeresen fejlődő embrióval is rendelkezik, a fel nem használt embriókat lefagyasztják, esetleges későbbi felhasználás vagy adományozás céljából.
In vitro fertilizáció akkor jön szóba, ha a petevezetők elzáródtak, ha a férfi megtermékenyítő képessége erősen korlátozott, illetve akkor, ha az előző inszeminációs beavatkozások nem eredményeztek terhességet.



 

Legújabb lapszámunk

Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu

Megrendelés itt!

Hirdetés

Legfrissebb cikkek

  • Amit a lombikprogramról tudni kell
    Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:…
  • Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
    Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés…
  • Nem esek teherbe - hibás vagyok?
    A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…

Legnépszerűbb cikkeink

  • A nagy pillanat - az ovuláció jelei
    Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs…
  • Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
    Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!  
  • Egy fontos hormon: a sárgatest
      Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…

Keresés

Hírlevél

Regisztráljon hírlevelünkre, és minden hónapban érdekes cikkajánlókról, eseményekről tájékoztatjuk!

Partnereink

Medion Kiadó Kft. Minden jog fenntartva