Termékenységi klinikák Dániában

Ahol egyedülálló nőknek segítenek az anyává válásban

Szivárványgyerekek északon

Világszerte egyre több termékenységi klinika kezdi meg működését: céljuk, hogy az egyedülálló nők, illetve homoszexuális kapcsolatban élők is megélhessék a gyermekvállalás örömét. Lehet, hogy a család kifejezés idővel új értelmet kap?

A koppenhágai Stork Termékenységi Klinika idén ünnepli tízéves fennállását. Amikor az elmúlt évtizedben az intézményben megfogant, Skandinávia-szerte élő mintegy 1750 gyermekre gondol, az alapító Nina Storknak a pitypang jut eszébe: a pitypang bóbitás termései is szerteszét repülnek a világban. A pitypang-szimbólumot Nina azért is érzi találónak, mert a klinika létrejötte és fennmaradása annak a szívósságnak köszönhető, amely az aszfalt repedései között is átbújó növényt jellemzi.

A kezdet
1990-es évek. A szülésznőként dolgozó Nina és partnere, Inger úgy érezték, kapcsolatuk megérett arra, hogy gyermeket vállaljanak, ezért elkezdtek mindketten lombikkezelésre járni – ezt egy 1989-es törvény tette lehetővé számukra, mely engedélyezte, hogy leszbikus párok is vállalhassanak gyermeket mesterséges megtermékenyítéssel. Döbbenten kellett azonban tudomásul venniük, hogy egy 1997-es törvénymódosítás megtiltotta az orvosoknak, hogy az egyedülálló, illetve leszbikus párkapcsolatban élő nőket inszeminációs kezelésben vagy lombikbébi-programban részesítsenek. Az orvosok ezután csak házas vagy hagyományos élettársi kapcsolatban élő hölgyeket vonhattak kezelés alá. Nina és kedvese csalódottak és dühösek voltak, de nem adták fel álmukat a kisbabáról. Két évvel később Ingernek végül sikerült teherbe esni egy ismerős segítségével, aki vállalkozott a donor szerepére.

Inger sikere lelkierőt, egy joghézag pedig lehetőséget adott Ninának, hogy megalakítsa termékenységi klinikáját. A törvény ugyanis csak az orvosoknak tiltotta meg az inszeminációt, egyéb személyekre nem terjedt ki a korlátozás. Az eljárásra vonatkozó szakpolitikai ajánlás az inszeminációt egyszerű és veszélytelen technikának tartja, amely nem igényli orvos jelenlétét a folyamat megvalósítása során.

A Stork Klinika – és más termékenységi klinikák – páciensei azonban nem csak leszbikus nők köréből verbuválódik. Sőt, az inszeminációban országszerte részt vevő nők több mint fele egyedülálló: olyan harmincasok, akiknek  nem sikerült időben megtalálni azt a férfit, akivel családot alapíthatnának. Ezek a nők nem akarnak már több kört futni (megismerkedni valakivel, összeköltözni, kipróbálni az együttélést a gyerekvállalás előtt stb.) – esetleg feleslegesen. Ők gyermeket akarnak. Akár annak árán is, hogy a gyermeknek társadalmi értelemben nem lesz apja. Számukra is megoldást jelentenek a termékenységi klinikák, ahol a spermiumot donorbanktól szerzik be, és a megtermékenyítés inszeminációval történik.

Társadalmilag persze sok kérdést felvet, hogyan hat a gyermekekre, hogy apa nélküli családmodelben nevelkednek, ám a válasz erre: sokan válás után kerülnek hasonló helyzetbe, azaz így is számos anya neveli gyermekét egyedül. A lényeg, hogy a gyermek szeretetben nevelkedjen - s ez mindkét esetben megvan.

 

Legújabb lapszámunk

Május-júniusi lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu

Megrendelés itt!

Hirdetés

Legfrissebb cikkek

  • Amit a lombikprogramról tudni kell
    Mit takar a rejtélyes három betű: IVF? Melyik lombikközpontot válasszuk, és egyáltalán: mire készüljünk, ha csak így, mesterséges úton lehet gyermekünk? Mit jelent az IVF? Az In Vitro Fertilizáció jelentése:…
  • Mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt?
    Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Ha egészségesek, peteéréskor együtt vannak, akkor vajon miért nem jön össze egyből a bébi? A teherbeesés…
  • Nem esek teherbe - hibás vagyok?
    A nők, akik nem akarnak vagy nem tudnak gyermeket szülni gyakran úgy gondolják: „Más vagyok, mint a többiek”, „Velem valami baj van”. Tovább fokozhatja a szégyenérzetet az a feltételezés is,…

Legnépszerűbb cikkeink

  • A nagy pillanat - az ovuláció jelei
    Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs…
  • Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
    Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!  
  • Egy fontos hormon: a sárgatest
      Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…

Keresés

Hírlevél

Regisztráljon hírlevelünkre, és minden hónapban érdekes cikkajánlókról, eseményekről tájékoztatjuk!

Partnereink

Medion Kiadó Kft. Minden jog fenntartva