Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?

Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!

 

 

A fogantatás alfája és omegája a peteérés: muszáj, hogy a petesejt “helyben” legyen, és készen álljon arra, hogy megtermékenyüljön. A petefészekből kiszabadult sejtecske nagyjából egy napig él, ám a spermiumok 3-5 napig is “megbújhatnak” a hüvelyben, ugrásra készen, várva a peteérést – vagyis termékeny nap helyett inkább napokról kell beszélni. Elméletben könnyedén kiszámítható, a gyakorlatban kicsit bonyolultabb a jó időzítés, ám nem lehetetlen!

Egy kis elmélet

A menstruációs ciklusból kell kiindulni, amely terméketlen és termékeny időszakokból áll, és mindig a havi vérzés első napjától kezdődik! Ekkor indul a petefészkek ösztrogéntermelése – ez az a hormon, amely előkészíti a méh nyálkahártyáját a megtermékenyített petesejt befogadására. Eközben – az FSH hormonnak köszönhetően – a petefészkekben néhány tüsző érésnek indul, amelyek közül a 14. nap környékén egy reped majd meg, és ebből szabadul ki a petesejt. Innentől kezdve 12-24 óra áll rendelkezésre, hogy a petesejt megtermékenyüljön. Ha ez nem következik be, a sejt elpusztul, és megkezdődnek a terméketlen napok, amelyeket – a 28. nap környékén – a menstruáció zár (ez nem más, mint a méhnyálkahártya leválása). A női fogamzó képesség általában az ovuláció előtti pár napban a legerőteljesebb.

 

Használj ciklusnaptárt!

Az ovuláció időszakát több testi tünet kíséri a szervezetben – ezeket érdemes figyelni, sőt feljegyezni hónapról-hónapra, hogy tudd: mikor eshetsz teherbe a legnagyobb valószínűséggel. A ciklusnaptárt letöltheted a honlapunkról!

 

Magasabb testhőmérséklet

A reggeli, ébredés utáni alaphőmérséklet mérése az egyik legfontosabb teendő még akkor is, ha csak utólagos eredményt mutat. Az ovuláció utáni pár napban kb. 0,2-0,4 C fokkal megemelkedik a testhőmérséklet, azaz ha időről időre feljegyzed az értékeket, az adott hónapban már elébe tudsz menni az eseményeknek.

 

Puhább méhszáj

A méhszáj a ciklus elején keményebb, alacsonyan helyezkedik el a hüvelycsatornában, és majdnem zárva van. A termékeny napok közeledtével felfelé mozdul, nyitottabbá, puhábbá válik. Az ovuláció után ismét visszatér a kiindulási pozícióba.

 

Nyúlós hüvelyváladék

A hüvelyváladék (méhnyaknyák) az egyik legárulkodóbb jel. A ciklus elején alig észlelhető, majd a 10 nap környékén sűrűvé, ragadóssá válik. A peteérés előtt és alatt híg, nyúlós, áttetsző lesz, a mennyisége pedig megnő – majd a terméketlen időszakban ismét sűrű lesz, vagy teljesen el is tűnik.

 

Egekben a libidó

Peteérés idején megnőhet a libidód, elönthet a szexuális vágy, ezen kívül szebbnek, magabiztosabbnak érezheted magad, és mások szemében is vonzóbbnak tűnhetsz. Kutatók szerint a nők a peteérés időszakában a nők – a feromonok miatt – sokkal jobb illatúak a férfiak számára.

 

Középidős fájdalom

A nők egy része állítja: megérzi, mikor ovulál, ami akár igaz is lehet, hiszen sokaknak fáj ekkor a hasa, háta, esetleg a dereka. A fájdalom közepes is lehet, és görcsös is – a középidős fájdalom pár perctől pár óráig is eltarthat.

A termékeny napokat, vagyis az ovuláció idejét – a menstruációs ciklus alapján – ki lehet ugyan számolni, de önmagában nem ad megbízható eredményt, hiszen a ciklust, így annak hosszát is számtalan tényező befolyásolhatja. Kevesen dicsekedhetnek 28 napos ciklussal – a valóságban ez 25-35 nap is lehet, és ez normális, ha minden hónapban közel ugyanazt a mintát mutatja. Az ovuláció és a menstruáció közötti szakasz általában mindig ugyanolyan hosszú, kb. 13-15 nap, vagyis ha pár hónapon keresztül megfigyeled, majd a várható menstruációd első napjából levonod ezt a 13-15 napot, megkapod az a havi termékeny napokat.

 

Menj biztosra!

Ha úgy érzed, tested nem “küld” számodra egyértelmű jeleket vagy nem tudod azokat értelmezni, akkor szerezz be ovulációs teszteket, amely az ovulációt 1-2 nappal jelzi előre, azaz napokkal korábban megmutatja, mikor vagy fogamzóképes.

 

 


Legújabb lapszámunk

Január-februári lapszámunkat keresd az újságárusoknál!
További információ:
szerkesztoseg@hellobaby.hu
Előfizetés:
hirlapelofizetes@posta.hu

Szemezgetés a legújabb lapszámból
vagy Fizess Elő!

Hirdetés

Legfrissebb cikkek

  • Újdonsült kismamák 12 pontja
      Végre sikerült: a terhességi teszt pozitív eredményt mutat! Most hogyan tovább?   Mi a teendő, hova kell menni, mit szabad enni, mit kell elkerülni, hogy a kisbabád egészségesen jöjjön…
  • Fény és termékenység - van összefüggés!
    Gondoltad volna? A testet érő természetes, illetve mesterséges fénynek szerepe lehet a fogamzás folyamatában. A legújabb kutatások szerint a fényterápiák kedvezően befolyásolhatják a babaprojektet.   A fényingerek hatására szerveztünk belső…
  • Gyermekvállalás 35 felett
      Manapság sokan csak harmincöt éves kor után vállalnak babát. Az okok messzire vezetnek: kései elköteleződés a párkapcsolatban, tanulás, karrierépítés… A modern orvostudománynak hála, ma már teljes biztonsággal lehet családot…

Legnépszerűbb cikkeink

  • A nagy pillanat - az ovuláció jelei
    Ha figyelsz tested jelzéseire, s megtanulod értelmezni azokat, kisbabád is nagyobb eséllyel foganhat meg. A „hivatalos” álláspont szerint a teherbeesés legjobb módszere a heti többszöri szex – a teljes menstruációs…
  • Mikor a legnagyobb a fogamzás esélye?
    Mikor is zajlik valójában a peteérés, és mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre? Jelek, amelyek segítenek az időzítésben!  
  • Egy fontos hormon: a sárgatest
      Szerepe összetett, jelenléte szó szerint létfontosságú a babatervezés idején és a terhesség megmaradásában is. Mitől sárga, és mi köze van a progeszteronhoz? Bemutatjuk a sárga testet! A sárgatest (corpus…

Keresés

Hírlevél

Regisztráljon hírlevelünkre, és minden hónapban érdekes cikkajánlókról, eseményekről tájékoztatjuk!

Partnereink

Medion Kiadó Kft. Minden jog fenntartva